fbpx

Tehetséggondozó kreatív műhelyek a város szívében!

A műhelyről

A műhely tagjai filmstábbá alakulnak, közösen találják ki a film forgatókönyvét, a szereplőket, díszleteket, együtt fényképezik, filmezik, vágják, szinkronizálják a kisfilmjüket. A filmalkotás egyben a történetmesélés változatos módszereibe vezeti be a résztvevőket.

Az év során több, különböző technikával készült filmet alkotnak meg. A csapat 4-5 egymást követő foglalkozáson dolgozik egy-egy filmen – ezalatt az adott animációs technika és az animációs filmkészítés minden fázisával megismerkednek.

A karakterek, díszletek sokféleségének csak a kreativitás szab határt. Stop motion, papír- gyurma-, drót és egyéb kézműves technikák, 2D és 3D megvalósítások, fotó-, báb- és homok animáció, pixilláció mellett animációtörténeti eszközökkel is készítünk mozgóképeket. 

Ekkor már a digitális világ művészettámogató fejlesztései is bekerülnek a műhelymunka menetébe, szolgálva a végső produkció megszületését. Stop-motion applikációkat kipróbálva, fényképezve, filmvágási lehetőségeket alkalmazva készül el a közös kisfilm

Az interaktív foglalkozások az Abacusan Stúdió által képviselt, legmodernebb pedagógiai módszereket használva valósulnak meg, nagy gyakorlatú szakemberek támogatásával.

Milyen eszközöket használunk?

Az Animációs alkotóműhelyben minden filmszereplővé válhat – székek, villák, kavicsok -, de dolgozunk majd papírral, gyurmával, dróttal, homokkal is. 

Sokféle technikát, számítógépes grafikai programokat, digitális animációs programokat használunk, mobilos applikációkkal, vágóprogramokkal, greenscreennel dolgozunk, fényképezünk, rajzolunk. Emellett régi idők animációs szerkezeteit is megismerhetik a résztvevők. 

Milyen kompetenciákat fejlesztünk?

A műhelymunka során mindenkinek lehetősége lesz az analóg animáció szerteágazó technikáit kipróbálni, és a hozzá közelebb állókat mélyebben elsajátítani. A megálmodott történetek megtervezése során az animációs alapok lerakása, az új eljárások megismerése is megtörténik. A karakter- és látványtervezés, a storyboard készítés során a saját stílusok felszínre kerülnek és a foglalkozásvezető iránymutatásával még kiforrottabbá, letisztultabbá válnak. A hagyományos rajzolási, festési, kézműves technikákákat a megszokottól eltérő módon használják, miközben a legújabb digitális platformokkal is megismerkednek a gyerekek.

A műhely résztvevői csapatban dolgoznak. A történetről, a szereplőkről, a vizuális világról is közösen kell dönteniük, a munka során munkamegosztást kell kialakítaniuk. Ez a fajta tevékenység fejleszti együttműködési és konszenzusteremtési képességeiket.

Jelentkezési lap: