fbpx

A Stúdióról

„Állj a vállunkra, hogy mi is messzebb láthassunk!”

Az Abacusan Stúdió 2008-ban kezdte meg működését a Fortune Magyarország Kft. oktatásszervezési üzletágaként, és 2013. óta önálló társaságként, 2014 óta nonprofit Kft-ként nyújtja szolgáltatását. 2013. őszén vált a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége által Regisztrált Tehetségponttá, 2017. tavaszán Akkreditált Kiváló Tehetségponttá.

Társaságunk a legkülönbözőbb korosztályok tagjai számára szervez oktatási, képzési, ismeretterjesztő és családi programokat, komplex vetélkedőket, valamint a szabadidő hasznos és minőségi eltöltését segítő szolgáltatásokat.

Fókuszban a STEAM

A programok a nemzetközi pedagógiai szóhasználatban a STEAM rövidítéssel jelölt –természettudományos, informatikai, technikai, matematikai és művészeti – területre fókuszálnak,

ugyanakkor hangsúlyt fektetünk az idegen nyelvekre és a humán- és társadalomtudományokra is.

Folyamatosan figyelemmel követjük a STEAM terület hazánkban és a nemzetközi gyakorlatban fellelhető innovatív, új eszközeit, módszereit, s ezeket foglalkozásainkba, versenyeinkbe integráltan mutatjuk be, alkalmazzuk.

Tehetséggondozás

A gyermekek számára óvódás kortól a felnőtté válásig (sőt: A ferencvárosi önkormányzattal együttműködve már a szépkorúaknak is) nyújtunk ismeretbővítő, gazdagító, tehetséggondozó és kompetenciafejlesztő szolgáltatást különböző informális oktatási módszerek segítségével.

Programjaink minden érdeklődő gyermek számára nyitva állnak.

A közös munka során kiemelkedő képességeket, motivációt mutató gyermekek számára további tehetséggondozó programokat indítunk.

Tehetséggondozó programunkat három korosztály és tematika szerint egymásra épülő szinten valósítjuk meg. A középiskolás korosztály számára a pályaválasztást elősegítő tematikát felsőoktatási intézmények, vállalatok bevonásával és aktív közreműködésével alakítjuk ki.

Komplex szemléletformálás, személyiségfejlesztés

Az Abacusan Stúdió credója szerint programjaink tartalmának összeállításakor a tartalmi komplexitásra  törekszünk.

Ezzel a megközelítéssel az a célunk, hogy a programjainkon részt vevő gyermekek az őket körülvevő világot, a tudományokat egységben, összefüggéseiben látva, a választott területet még mélyebben ismerjék meg, és az összefüggések ismeretében, azokra új szemszögből tekintve, új megközelítéseket ismerjenek fel.

Hitvallásunk, hogy a tehetséggondozás során külön figyelmet kell fordítani az egyes készségekben korlátozott gyermekek (pl. diszlexia, hiperaktivitás) fejlesztésére, motiválására is. Ebben kiváló, elismert szakemberek segítik munkánkat.

A programok megfogalmazásakor arra törekszünk, hogy az abban részt vevő gyermekek mindegyike a benne rejlő készségek, képességek maximumát hozhassa ki magából.

Ezt a törekvésünket kiválóan támogatja a feladatok komplex jellege, a csapatverseny.

Programjaink során a gyermekek kompetenciafejlesztését is prioritásnak tekintjük.

A tematika kialakítása, a feladatok összeállítása, a foglalkozások munkaformáinak megtervezése során a szociális kompetenciák, a szövegértés, a finommotorikus készségek, a logikus gondolkodás, a környezettudatosság fejlesztésére törekszünk.

Állandó programjaink
Szakköreink

A tanév során, szeptembertől júniusig délutáni szakkörökön, tehetségfoglalkozásokon várjuk az érdeklődő gyermekeket.

A foglalkozások Budapesten az Abacusan Stúdió Oktatótermében, illetve a partneriskolák diákjai számára az adott iskolák foglalkozásain érhetőek el. A nagy gyakorlattal rendelkező pedagógusok, a maximum 12 fős létszám, a differenciált tematika és a diákmentorok segítő közreműködése lehetővé teszi a gyermekek folyamatos becsatlakozását a programba.

Versenyeink

Az iskolás korosztály számára egy és több fordulós, komplex versenyeket szervezünk.

Nemzetközi és saját robotika versenyeket szervezünk iskolás csoportoknak, illetve egyéni verseny formájában.  Versenyeinket évről évre támogatja a Nemzeti Tehetség Program.

Nyári táborok

A nyári szünetben különféle STEAM ismeretek köré tematikus táborokat szervezünk.

2011 óta töretlenül népszerű Robotika és Kölyök mérnök, Natura helyszínelő és Animációs táborunk, melyet összeszokott pedagógus és diákmentor csapat közreműködésével szervezünk.

Családi napok

Rendszeresen szervezünk önálló családi napokat, illetve iskolákkal és könyvtárakkal közreműködve kihelyezett, helyi eseményeket, amelyeken több korosztály számára érdekes, tartalmas, szórakoztató interaktív foglalkozások biztosítják a családok minőségi közös időtöltését. A tematikus napok középpontjában mindig a STEAM egy-egy területe – pl. logikai játékok, konstrukciós feladatok, robotika, egyszerű és mindennapi fizika, kémia – állnak.

This site is registered on wpml.org as a development site. Switch to a production site key to remove this banner.